Könyvek a jövőről: Scientia et religio

Nicolas Spencer: Magisteria. The Entangled Histories of Science & Religion. Oneworld Publications, 2023

Tudomány és vallás, a két “magisteria” közötti konfliktus csupán modern agyszülemény. A 19. századig a természet iránti érdeklődést éppen a legfőbb istenség iránti tisztelet motiválta –ahogyan az istenhit alapozta meg a rendezett kozmosz, a racionális elvek mentén működő világmindenség koncepcióját is. Hit és tudás édestestvérek.

A napokban az Egyesült Királyságban tanuló magyar fiatalok meghívására Londonban jártam, ahol –mint mindig–most is betértem legkedvesebb könyvesboltomba. A kisvárosias, egyfajta békebeli időutazás benyomását keltő Marylebone negyed főutcáján található Daunt Books az angol sziget legrégebben, több mint száztíz esztendeje működő könyves üzlete. A jobb belátásra tért bankár, James Daunt 1990-ben vásárolta meg, megfogalmazva egy nagy és fontos igazságot:

“Az a könyv, amelyet egy szép könyvesboltban vásárolunk, jobb könyv.”

A szabály most is működött. Nicholas Spencer a vallás modern társadalomban elfoglalt helyét és szerepét kutató agytröszt, a Theos vezető munkatársa, a Goldsmiths Egyetem kutatója. Szerzői munkásságát olyan izgalmas (magyarul sajnos még nem elérhető) címek fémjelzik, mint a Darwin és Isten, a Nyugat evolúciója vagy az Ateisták. Legújabb, monumentális művében is kedvenc témájával foglalkozik –hogyan fonódik egymásba a vallás és a tudomány története, avagy miért ostobaság az a modern felfogás, amely szerint hit és tudás feltétlenül egymás ellentétei? Spencer olvasmányosan és végtelen türelemmel, 400 oldalon át szedi ízekre a “felvilágosult” mítoszokat és előítéleteket, amelyeken korunk fősodratú világképe nyugszik.

A legtöbb dolog ugyanis, amit a tudományról és a vallásról a mai ember “tud”, a legjobb esetben féligazság, amelyek többsége csupán a 19. század utolsó éveiben alakult ki és terjedt el.

Szerzőnk szerint eleve “nincs külön tudomány- és vallástörténet”, mert a kettő az idők hajnalától a mediterrán ókoron át a Szilícium-völgyig elválaszthatatlan egymástól. A scientia et religio kapcsolata átszövi a görög és római kultúrát, a judaizmust és a kereszténységet, az iszlámot éppen úgy, ahogyan Kína, Afrika és Arábia a nyugati történetírás által elhanyagolt olvasztótégelyeinek történetét.

Spencer szerint –különösen a mai civilizációnk keletkezésével azonosított évszázadokban–a vallás egyenesen “bábaként működött a tudomány számára”. Hogyan? Úgy, hogy a természet tanulmányozását mindenekelőtt a vallásos hit ösztönözte. Mind a 8–13. század közötti iszlám abbászida kalifátusban, mind a keresztény Nyugaton a középkortól egészen a 19. századig a legfőbb istenség iránti tisztelet motiválta a teremtett dolgok iránti érdeklődést.

Az istenhit alapozta meg a rendezett kozmosz, a racionális elvek mentén működő világmindenség koncepcióját is –azzal a meggyőződéssel, hogy az univerzumot vezérlő elveket az embernek meg kell ismernie.

Bár vallás és tudomány között mindig előfordultak összeütközések, a kettő kapcsolatát döntően mind a két világ számára “nyereséges együttműködés jellemezte”. A két “magisteria” közötti konfliktus gondolata nagyrészt modern találmány, amelynek mítosza az eredeti dokumentumokkal való találkozáskor elpárolog.”

Szerzőnk maga egyébként kereső ember. Nincs meggyőződve a lélek halhatatlanságáról, de nem győzi meg az emberiség egydimenziós bemutatása sem, amely a létezést tisztán genetikai, kognitív vagy fizikai összetevőkre igyekszik redukálni. Szerinte a megfelelő képesítéssel rendelkező tudósoknak persze megvan a tekintélyük, hogy a dolgok fizikai természetéről beszéljenek –arra azonban nincs és nem is lehet kizárólagos felhatalmazásuk, hogy a valóság etikai vagy spirituális dimenzióiról nyilatkozzanak.